Szent György Vitéz Lovagrendről

A Szent György Vitéz Lovagrend rövid története

A Szent György Lovagrendet 1326-ban Anjou Károly Róbert jóváhagyásával alapították nemes főurak Esz­tergomban - Európában az első nem egyházi alapítású lovagrendként - Boleszlo atya esztergomi érsek, örökös főispán és más püspökök helyeslésével, tanácsára és támogatásával az esztergomi káptalan jelenlétében.

A névválasztás a középkorban rendkívül népszerű Szent György, akiről azt tudjuk, hogy keresztény hitét megvalló, azt vállaló és azért a legnagyobb áldozatot (mártírom­ságot) meghozni képes római katonatiszt volt Diocletianus idején. Mártírhalála 303. április 23-án Nicomedia-ban történt, sírja Lydda-ban található. Az Alapítólevél szerint a baráti rend egyesülete a szeretet köteléke. A tagok számát 50-ben max­imálták. A rend tagjainak köte­lessége volt az egyház védelme, a lovagi erények: vallásosság, bajtársiasság, a szegények istápolása, foglyok kiváltása, király iránti hűség, az egyház és a haza védelme.

Az Alapítólevél öltözködési sza­bályokat határozott meg: fekete posztóból térdig érő köpeny csuklyával, a köpeny belsejébe írva a Lovagrend jelmondata: "In Veritate lustus Sum Huic Fraternali Societati!" magyarul: "Valósággal igaz vagyok e baráti renddel szemben!" Tagfelvétel csak egyhangú hozzájárulás esetén volt lehetséges, lo­vagi esküt kellett tenni.

Az Alapítólevél évente 3 kötelező együttlétet írt elő, mely­nek célja: helyzetük javítása, király úrnak hűségfogadás, egymás közötti igazságszolgáltatás a világi és egyházi bíró közreműködésével. A 3 együttlét elrendeltetett Szent-György vértanú ünnepnapján (április 24), Szűz-Mária szü­letése ünnepén (szeptember 8 - Kisboldogasszony), Újév nyolcadján (vagyis Vízkereszt ünnepén)

A Lovagrend napjainkban

A Lovagrendet jelenleg a megosztottság jellemzi sajnála­tosan. Az 1990-ben Visegrádon újraalapított Lovagrend az elmúlt évtizedekben legalább három független szervezet­ben folytatja tevékenységét. A Szent György, a Mártír Lovagrend az Anjou erede­tet címerében és megújult jelkép-rendszerében felvál­lalva, HE Chev. Tadeusz Kaczor lengyel Nagymes­terünk irányítását elfogadva fejtette ki tevékenységét mint­egy 9 országban, lengyel­országi, Európai Unióra kiható bejegyzés alapján. A megújult szervezet be­jegyzése 2014. június 25-én történt meg Lódz-ban, majd ezt követően 2014. augusztus 1-én kibocsátott nagy­mesteri dekrétum rendelkezett a Magyar Nagypriorság létrehozásáról, valamint annak vezetőjéről dr. Kutalik Tamás személyében.

A lengyel Nagymester ideiglenes jelleggel vállalta el a Rend vezetését, amíg nem lesz egy olyan magyar vezető, aki érdemes lesz erre a posztra. Az eltelt idő alatt a Magyar Nagypriorság összefogottan végezte tevékenységét, míg Tadeusz Kaczor Nagymester 2018. március 27. napján elérkezettnek látta az időt arra, hogy a vezetést visszaadja a magyarországi nagypriorságnak, így a 2018.május 27. napján Hatvanban rendezett avatási ceremónián Tadeusz Kaczor Nagymester a Senior Nagymesteri cím megtartásával átadta a Rend vezetését dr. Kutalik Tamás Magyar Nagyprior részére. Az átadás ünnepi ceremóniáján dr. Kutalik Tamás lemondott a magyar nagypriori címéről és utódjaként dr. Vranesics Ágnest nevezte ki.

A Magyar Nagypriorátus felépítése

  • Magyar Nagyprior: Laczkó Bálint
  • Kancellár: 
  • Világi bíró és rendi összekötő: dr. Reindl László
  • Megyei priorok:
  • Baranya vármegye: 
  • Budapest:  dr Ferenczy Zoltán
  • Bács-Kiskun vármegye: 
  • Csongrád vármegye: 
  • Győr-Moson-Sopron vármegye: 
  • Heves és Nógrád vármegye: Sípos Csaba

Rendünk több országban van jelen, képviseli magát a Lengyel Nagypriorság nevében dr. Pawel Michalek, a svéd nagyprior dr. Adam Selek, a szerb nagyprior Vujko Sasa, a felvidék képviseletében Sárközi János nagyprior, valamint dr. Vranesics Ágnes magyar nagyprior.

Az azonos ideológiát valló Rendünk nem ismeri az országhatárokat, minden országban azonos elvek megvalósítása a célunk. Ahhoz, hogy jogi formát öltsünk minden országban az egyesületi formát választottuk. A Lovagrend független minden politikai párttól és mozgalomtól.

A Nagymesterünk tevékenysége folytán a Nagypriorátusok összefogása valósul meg, ennek keretében részt veszünk egymás jelentős rendezvényein, közös avatásokat tartunk. 2017. év jelentős mérföldkő volt a Rendünk történelmében, miután a tagok jóváhagyásával megváltoztattunk a Rendünk nevét és így lett

SZENT GYÖRGY VITÉZ LOVAGREND

a nevünk. A névváltozást azért kezdeményeztük, mert szerintünk Szent György sokkal inkább ismert volt az élete során elkövetett hőstettekről, mint a máglya halála miatt.

Hisszük, hogy a jelenkor dámái és lovagjai inkább vitézek, mint mártírok!

A Szent György Vitéz Lovagrend magyarországi tevékenységét a XXI. század elvárásának megfelelően a lovagi eszmék átültetésével valósítja meg. A jelenkor elvárása a ilyen jelleggel működő civil szervezetekkel szemben elsősorban a karitatív tevékenység, a hasonló szellemiséggel rendelkezők tömörítése a közösségi célok megvalósítására, a nemzeti kultúra védelmére, a fiatalok nevelésére, a lovagi eszmeiség fenntartására.

A mai világban ismét kiemelkedő jelentőséggel bír a nemzeti értékek és hagyományok megőrzése, így a Rend elsődleges feladatai között szerepel a hagyományápolás. Minden nemzet jövőjét a múltja határozza meg, így a jövő építésében kiemelkedő szerepe van az új generáció hagyománytiszteletének kialakításában végzendő rendi munkának, az ifjúság nevelésének.

Nagy szerep jut a latin közmondásnak, a Mens sana in corpore sano, vagyis az "Ép testben ép lélek" által képviselt eszmeiségnek a rendi munkában. A Rend támogatja a fiatalok sportolási lehetőségeit, több versenyen támogatók, valamint társszervezetekkel együttesen támogatást nyújt a tehetséges fiatalok számára. A Rend feladatává tette a drogprevenciós tevékenységet, amely feladatot társszerveivel együttesen valósítja meg.

REND ÉS EGYESÜLET JÖVŐKÉPE

Célunk a primus interpares, vagyis első az egyenlők között eszme megvalósítása.

Tevékenységünket egy jól szervezett mag végzi, de célunk a Rend fiatalítása is. Terveink megvalósításához olyan emberekre van szükségünk, akikkel előre tudunk haladni a lovagi eszmék megvalósításához, akik kellő módon szociális és morális érzékenységgel rendelkeznek feladataink megvalósítására, illetve tudásuk és kapcsolatrendszerükön keresztül előre tudják vinni Rendünket.

Tervezzük és a meglévő kapcsolatokat szorosabbra fűzzük a más országokban bejegyzett Szent György Lovagrendekkel, hogy közös rendezvényeinken keresztül meg tudjuk valósítani nemzetközi szinten az együttműködésünket .

Szoros kapcsolatot alakítottunk ki a Felvidéken tevékenykedő Sárközi János nagyprior úrral. Több alkalommal kerestük fel egymás rendezvényeit. Együtt működünk különböző adományozásoknál, hagyományápoló tevékenységben, egyéb adományok gyűjtésében. Egymás tevékenységéről és rendezvényeiről email útján tájékoztatjuk egymást. Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy avatási ceremóniánkat is közösen tartjuk.

In veritate iustus sum huic fraternali societati!